Folytatjuk sorozatunkat a szocialista kori nyaralások környezeti hátteréről. Ezúttal a „A természet irányítása, a turizmus irányítása” fejezetet vesszük górcső alá Viktor Pál és Josef M. Djordjevski The Enchanted Dollar Bill című tanulmányából. Megvizsgáljuk, hogyan próbálták megőrizni a Balaton és a kvarneri öböl vonzerejét a turizmus nyomása alatt.

​Abbázia, 1903, Fortepan.hu

A vízparti nyaralás kezdetei

A vízparti turizmus gyökerei a Habsburg Birodalomig nyúlnak vissza. Opatija (Abbázia) 1857-ben, az Osztrák Déli Vasút megnyitásával vált a birodalom kedvelt üdülőhelyévé, a „Habsburg Brightonjává”: reggel Bécsből indulva este már a kvarneri öböl partján lehettél. Vezető orvosok, mint Theodor Billroth és Leopold Schrötter Ritter von Kristelli, a sós tengeri levegőt természetes inhalációs eszközként ajánlották. Sir Richard Francis Burton 1888-ban csodálta a partok „elbűvölő panorámáját”, amely „szépségében alig marad el a Nápolyi-öböltől”.​

Balatonfüreden gyógyfürdőként a 19. század első felében indult meg a turizmus; a tóparti vasutak építése után kezdett csak tömegesen megtelni a tópart. Egy évszázad alatt a turizmus jelentős környezeti változásokat okozott mindkét régióban, sokrétű tudományos vitákat indítva a szocialista időszakra.​

1948 után Jugoszlávia turizmusbarát politikája paradox módon kedvezett a nemzetközi környezetvédelmi együttműködésnek is. A Balaton, más szempontból, mint Közép-Európa legnagyobb édesvizű tava, különösen érzékeny ökoszisztémaként került a figyelem középpontjába.

Szakértői vélemények: kölcsönös függés

Az 1970-es években Franjo Gašparović jugoszláv közgazdász – egy ENSZ-támogatott adriai védelmi projekt vezetője – úgy vélte, a jól irányított turizmus erős szövetséges a természetvédelemmel a környezetszennyezés csökkentésében.​

Magyarországon 1983-ban Máté Ferenc és Láng István tájtervezők (az MTA veszprémi intézetének kutatói) hasonlóan fogalmaztak: a Balaton turizmusának sikeréhez kedvező klíma, fürdésre alkalmas víz, egyedi táj és növény-állatvilág szükséges. Ezek fenntartása teszi a környezetvédelmet a tó megőrzésének kulcsává.​

A gondolat közös volt mint Yugoszláviában mind hazánkban: a turizmus és a környezet szimbiotikus kapcsolatban áll. Az állami tervezők, szállodatársaságok és a politika e nézetet kellett, hogy adoptálja a kutatók szerint. Másképp fogalmazva, fejlesszünk úgy, hogy hosszú távon biztosítsuk a természet megmaradását. Ez nemcsak jövedelmet hozhat a nemzetgezdaságnak, hanem a szocialista tájmenedzsmentet mint a természeti örökség védelmezőjét emeli ki a hidegháborús vetélkedésben. 

​

Fiume, kikötő, 1959, Fortepan.hu

A szocialista megközelítés sajátossága: néptulajdon és magas tét

A magyar és jugoszláv vezetés valóban úgy hitte, szocialista tervezéssel igazságosabban és fenntarthatóbban modernizálhatnak, mint a kapitalizmusban. A területek teljes mértékben köztulajdonban álltak, magántulajdon korlátozva – így a turizmus a dolgozó nép javát szolgálta, társadalmi átalakulást ígérve.​

A tét hatalmas volt: a turisztikai ágazat foglalkoztatottjai, a nyaraló munkások, a nemzetek identitása, sőt részben a szocialista modernizáció legitimitása mind függött ettől. Ezért születtek felülről jövő, „racionális tervek”: a regionális és állami szintű zónázás, ipar és turizmus szétválasztása. ​

Sorozat folytatása: A vízszabályozás, szennyezés a következő részben.​

Ajánlott olvasmány

• Viktor Pál – Josef M. Djordjevski: The Enchanted Dollar Bill: The Environmental History of Socialist Tourism in Hungary and Yugoslavia (Environment and History, online first)

Képek: Fortepan.hu

1. Abbázia, 1903, Képszám 9416

2. Ungvári György, 1959, Képszám: 189177